2017. feb 16.

A betegség, ami megállítja a szikét!

írta: Béla Készül
A betegség, ami megállítja a szikét!

Inkább vágnának fel végre! Nátha ON, műtét OFF!

bela2_2.jpg

Van az a reklám, amiben valahogy úgy van a szöveg, hogy „Apa, ha beteg, úgy viselkedik, mint egy hisztis gyerek”. Nagyon zavar, mert az általános sztereotípiával ellentétben, én nem szoktam belehalni egy megfázásba! Beteg is ritkán vagyok, és ha igen, akkor is két nap alatt „letudom”, általában két lábon, az életemet tovább élve, nem, vagy csak kicsit és halkan szenvedve. Ehhez képest most egy ilyen kis megfázás rúgott úgy hátba, hogy a fal adta a másikat!

Két napja sikerült összeszednem valami ilyen megfázást, amit ezerrel kúráltam, forró ital, tea, vitaminok, edzés, „kiizzadva jobb a baci” elven. Biztos voltam benne, hogy mára elhagyom az egészet, de az orrfolyás és némi slejmes köhögés sajnos megmaradt. Eszembe sem jutott, hogy ez árthat a mai operációnak, pedig dehogynem!

img_20170215_170235.jpg

Tegnap először gyógytornásznál kezdtem, nagyon sok fontos dolgot mondtak el a rehabilitációról, átvettük a gyakorlatokat, lehetett érdemben kérdezni, még mankózni is megtanítottam síkon és lépcsőn is! Szuper volt! Ezután jött a „randim” az altatóorvossal (aneszteziológus). Rám nézett, és csak annyit kérdezett: Megfázott? Itt már éreztem, hogy ebből gond lehet, lett is!

Elvem, hogy értelmes ember orvosnak nem hazudik, így mondtam a frankót, persze elmagyarázva, hogy ez semmiség, lenyomom mára simán. Kiderült, hogy nem a jelenlegi baj a nagy, hanem ami lehet belőle! A lélegeztetésnél ugyanis, ahogy nyomja befele a ballon az oxigént a tüdőbe, az összes, jelenleg a felső légutakban lévő baci, vírus, akármi egyből lekerülne a tüdőmbe, és egy komolyabb komplikációkat is rejtegető tüdőgyulladást okozhatna, így ebben a helyzetemben nem műthetnek meg!

Villámcsapás, leizzadás, ésszel felfogott, de szívvel nehezen megérthető információhalmaz! Jövő hét csütörtök lett a dologból így, ami egy rettenetesen hosszú hét múlva lesz! Addig semmi más nem fontos, csak a teljes gyógyulás, hogy nehogy újra el kelljen tolni az operációt! Rám jár a rúd mostanában, mit ne mondjak, de azt hiszem ez most teszt! Felmérés, hogy elég erős vagyok-e? Tudod mit sors, tudod mit nátha? Igenis az vagyok, nem törsz meg, kibírom a fogam összeszorítva, nem hagyom magam!

Béla készül, készüljetek Ti is!

Ha tetszett a cikk, oszd meg bátran! Köszönöm!

Szólj hozzá

blog betegség fájdalom műtét regeneráció térdműtét Béla Készül