Jön már a fáradtság, néha kicsit a besokallás, sérülés és fájdalom, de nem, nem adom fel az álmom! Hogy jön ide a labdarúgó Európa-bajnokság? Logikusan!

Heti négy mozgás, visszafogott étkezés, küzdelem önmagammal, izomlázzal, sérüléssel, ez jellemzi az elmúlt félévemet! Sok apró és egy-két, önmagam mércéjével mérve nagyobb siker is van a hátam mögött, de mégis sokszor nehéz. De volt és van egy álmom, ezt pedig nem hagyom veszni!

Nehéz nem hallani a labdarúgó Európa-bajnokságról, és arról, hogy válogatottunk ott van a csapatok között. Minden erről szól mostanában, amit sokan lélekemelőnek, mások már komolyan idegesítőnek tartanak. Jómagam labdarúgó edzőként az előbbi csoportba tartozom, de most az Ausztria elleni meccs kapcsán csak egy dologgal szeretnék foglalkozni, a sportteljesítménnyel! Nem érdekes a politika vagy szerencse, esetleg bármi egyéb, csak az, hogy adott volt a fiúk előtt egy feladat, ami nekik egy igazán embert próbáló küzdelem volt, de nem ijedtek meg! Hányan mondták, hogy nincs esély, kevesek vagyunk ehhez, mégis sikerült egy nálunk jóval erősebb ellenfelet legyőzni.

Valahogy pont így voltam én is ezzel. Amikor először meséltem az 5i50 Budapest triatlonversenyről ismerőseimnek, volt aki biztatott, mások kicsit lemondóan mosolyogtak egyet. De elhatároztam és végig fogom csinálni, akármilyen nehéz is sokszor. A foci kapcsán nem érdekel más, csak maga a játék és az a motiváció, amit kaptam a fiúktól. Amit ugyanúgy megkapok egy-egy kiugró kajak-kenu, vízilabda, úszás vagy épp paralimpiai sikertől. Talán a különbség annyi, hogy utóbbi sportágakban nem annyira meglepő a jobb eredmény.

Összességében köszönöm a fiúknak a motivációt, mától igyekszem én is dupla erővel dolgozni, küzdeni és tovább szurkolni! Hajrá, Magyarország és hajrá, mi, mindennap küzdő amatőrök!