Korábbi cikkben megírtam, hogy az állóképességemet szeretném helyre tenni elsősorban, hogy legyen esélyem felkészülni az 5i50 Budapest triatlonversenyre. Találtam egy edzésformát, ami első körben jó lehet, mielőtt magamhoz édesgetem az úszás-bringa-futás triumvirátust. Egyet tudtam: nekem (egyelőre) nem kell súlyzó, elég a saját súlyomat mozgatni.

Nem annyira az én világom a konditerem, inkább csoportban szeretek edzeni. Vízilabdás és focis múltam is erre predesztinált, illetve be kell látnom, hogy nekem kell valaki, aki rám szól, hogy: Béla, megy még öt ebből, ne lazsálj!

Korábban olvastam a saját testsúlyos edzésekről, gondoltam körülnézek a környéken, mit lehet találni. Az egyik hely szlogenje: Art Of Body – A test művészete. Na, gondoltam, megvan, ez nekem való! Testem? Na, az van, és abból valamit faragni, na az igazi művészet lesz.

Sokat tanultam

Lementem az első edzésre, elmondtam, hogy körülbelül annak a bizonyos békának a hátsó fertálya alatt van az állóképességem, de megálmodtam egy triatlonos versenyt. Meglepetésemre nem lett annyira kerek senkinek a szeme, mint amennyire gondoltam, így átöltöztem.

Az edzésen sok mindent megtanultam:

• el lehet fáradni kocogás közben öt méteren is, csak elég sok minden érdekességet kell közben csinálni, 
• a világ leginkább mocskos dolga a magas térdemeléssel futás (egy idő, néhány kör magas térd után könyörögni fogsz a sarokemeléssel történő futásért, legalábbis én könyörögtem),
• attól mert egy edző kedves, mosolygós, még szét tud szedni fél óra alatt úgy, hogy azt se tudod merre hány méter, 
• se láb-, se has, se mell- és karizommal sem rendelkezem, illetve másnapra mindből lett a testemben, mert mind izomlázasan ordibált velem, akármennyire is képzavar ez. 
• De a legfontosabb, amit megtanultam, az az edzés után volt körülbelül fél órával: olyan boldogság öntött el, hogy megcsináltam, hogy azt el nem tudom mondani. Amikor a BEFITRUN-t sikerült lefutni, akkor éreztem ilyet utoljára. Azt hiszem ez az! Ez az a motiváció, ami fenntarthatóvá tesz egy ilyen felkészülést.

A vicc, hogy akármennyire robotosan jártam, akartam menni a következő edzésre, hogy újra átéljem ezt. Mindenkinek javaslom, hogy próbáljátok ki, iszonyatosan jó! Csak azon gondolkozom, mit fogok érezni, ha sikerül az 5i50? Hát az eufória nem elég, addig kell majd alkotnom valami új kifejezést!

Hamarosan újra írok olyan minimális változtatásokról, amelyek nekem sokkal könnyebbé teszik a felkészülést!