2016. feb 22.

Az apró sikerek is sikerek!

írta: Béla Készül
Az apró sikerek is sikerek!

Eltelt az első negyedév az 5i50 Budapestre készülés tükrében. Sok mindent sikerült elérni eddig, de még több van hátra. Íme, a számaim! Az apró sikerek is sikerek!

Saját testsúlyos edzések

Heti három ilyen edzést csinálok, úgy érzem, hihetetlen sokat fejlődtem. Sokkal tovább bírom, és a nehezebb dolgok is kezdenek sikerülni. Szerencsére edzőm, Szakács Ottó elég kreatív, azaz mindig talál olyan feladatot, gyakorlatot, aminél fogcsikorgatva vonszolom magam, persze ettől fejlődöm.
A fő cél ezekkel az edzésekkel az állóképességem javítása volt és azt kell mondjam, hogy hozza azt, amit szerettem volna. Alább a részletek témánként.

dsc_5677.JPG

Úszás

A heti egy vízilabda mellett párszor voltam úszni külön is, legutóbb „nekimentem” a másfél kilométeres távnak, és sikerült 29:52 perc alatt leúsznom. Ez két dolgot jelent nekem:

  1. az idő még nagyon kevés, szeretnék 1:40 perc körüli időket úszni száz méteren, azaz még négy-öt percet simán kellene ebből javítanom,
  2. ez uszodai környezet, azaz melegebb víz, feszített víztükör és nem mellékesen harminchárom méterenként fordulóval, ahol elrúghatom magam. Lehet, nem is rossz ez az eredmény, ha nyílt vízben is tudom hozni.

dsc_5614.JPG

Futás

Erre vagyok a leginkább büszke! A futás nem az én műfajom, sosem volt az, labda nélkül értelmét sem láttam sokáig. Nagyságrendileg egy hete elindultam futni és megpróbáltam annyit menni, amennyit csak bírok. Legnagyobb örömömre és meglepetésemre sikerült lefutnom a tíz kilométeres távot 1:18:21 óra alatt, átlag tempó 7:50 perc volt kilométerenként.

Annyira felbuzdultam tőle, hogy a minap újra megpróbáltam és sokkal kiegyensúlyozottabban ment a dolog. Az első tízesnél már vonszoltam magam a negyedik kilométertől, míg a második nekifutásra ez nem volt (annyira) jellemző. Aminek kifejezetten örültem, hogy nem szerettem volna gyorsan futni, mégis sokkal jobb eredményt értem el: 1:21:52 óra alatt futottam 11,07 kilométert, ami átlag 7:23 perc kilométerenként. Azaz tíz százalékkal hosszabb távot mentem három perccel hosszabb idő alatt.

Tudom, hogy ebben is van még hova fejlődni, de ez már valami pislákoló fény lehet…

dsc_5686.JPG

Kerékpár

Még nem tudtam megvenni az új bringámat, így a tízezer forintért, használtan vásárolt bicajjal tekerek gyakorlás és erősítésként. Legutóbb Pesterzsébet és Csillaghegy közötti távot tettem meg, ez 22,7 kilométer, összesen 1:26:19 órát tekertem. Ez még nagyságrendileg a fele az 5i50 távjának, de ezzel a bicajjal nem rossz.

dsc_5683.JPG

A terv, hogy ugyanígy folytatom a felkészülést, és hamarosan megpróbálom párosítani a dolgokat. Neveztem egy április eleji tíz kilométeres futóversenyre, ahova már az új bringámmal tekerve szeretnék letekerni, és utána futni. Meglátjuk, reméljük!

Szólj hozzá

blog úszás kerékpár futás triatlon értékelés saját testsúlyos edzés