Amikor lementem először az edzőterembe, több olyan feladat is volt, amit egyszerűen nem tudtam megcsinálni. Ahogy telik az idő, továbbra sem tudom, no nem megcsinálni, hanem tudni, hogy tudom. Értelmetlen? Kifejtem!

Amikor ismeretlenül lementem az első saját testsúlyos edzésemre, akkor edzőm, Ottó, felmértem a határaimat. Rengeteg dolgot fizikailag nem tudtam megcsinálni, így ha csak a felmérésből állt volna a tréning, akkor konkrétan hat perc alatt végeztünk volna, a bemutatkozással együtt is. Az első alkalom óta négy és fél hónapon, nagyságrendileg csaknem ötven edzésen vagyok túl, de még mindig sok minden van, amire nem vagyok képes.

Szerencsére nyomtalanul nem telnek el a mozgással töltött hetek, csak agyban nem mindig kapcsolom ezt át időben, és lehet, te ezzel ugyanígy vagy. Az első ilyen a kilencven fokos guggolás helyes végrehajtása volt, egyenes háttal, tényleg derékszögben álló comb- és sípcsonttal. Aztán az egyik edzésen rám szólt edzőm, hogy csináljam már rendesen. Gondoltam, hogy úgysem megy, de megpróbáltam és rajzfilmesen felcsillant a villanykörte: sikerült!

Ugyanígy voltam a fekvőtámasszal is, amiből az első edzésen öt darab, szabálytalanul végrehajtott után rogytam össze és lett végem, mint a botnak. Ma már volt edzés, amit százötven fekvőtámasszal fejeztem be, tízesével nyomva és nagyságrendileg a fele (közel) szabályos is volt. Persze a normális fekvőket sem magamtól kezdtem megpróbálni lenyomni, ahogy anno a guggolást sem.

Sorolhatnám még ezeket, hiszen a feladatok többsége komoly nehézséget okozott a kezdetekkor. De félre ne érts: most is ugyanolyan, ha nem nagyobb, erőfeszítés a gyakorlatok többsége, csak most már azért, mert jól csinálom, vagy megfelelő dinamikával hajtom végre, esetleg több sikerül belőle, mint korábban.

Összességében azt látom, hogy az idő múlásával az agyamat is át kell állítani, ne a kezdeti dolgokat gondoljam magamról, ahogy már nem az XXL-es ruhákat kellene nézni a boltban sem. De van még dolog, eggyel még mindig több az X, mint kellene.