Haladok előre az utamon, próbálok mindent megtenni, hogy felkészüljek életem első triatlonversenyére, az 5i50 Budapestre. Még két hónapom van, július 31-e lesz a nagy nap! Nagyon sok a teendőm még, de egy pillanatra azért csak meg kellene állni és átnézni, hol tartok!

Ha egyszer egy üzlet beindul…

Beindult, elkezdtem, komoly munkát fektettem eddig is a készülésbe. Sikerült eddig több mint tíz kilogramm súlyfeleslegtől megszabadulni, ahogy sikerült újra kötélre felmásznom! Apróság, de nekem mégis fontos! Le tudok nyomni száz fekvőtámaszt, ha nem is megállás nélkül, de mégis! Újra tempót tudok úszni, ha eljutok a medencéhez! Frissítenem kell a ruhatáramat, és nem mellékesen jobban érzem magam! Sokkal!

Megfogadtam valamit a futásról nektek és próbálom tartani. Sikerült lefutnom immáron nyolc kilométert 6:30 perces kilométerenkénti átlaggal! Már csak a kilences és a tízes van hátra, remélem azokat is sikerül a kitűzött 6:35 perc alatt tartani egységtávonként.

Elkezdtem álmodozni!

Sikerült újra hinnem! Hinnem abban, hogy ami korábban elérhetetlennek tűnik, mégsem az! Vannak dédelgetett, eddig csak suttogva említett álmaim az 5i50 utáni életről, és egy félmaratonról! Az álmok persze csak néha jutnak még eszembe, most a főfeladatra, az 5i50-re koncentrálok! Próbálom tudatosan felépíteni a maradék két hónapot, többször végigcsinálni a távokat külön-külön is, és ha szerencsém van, párban is.

Csak egy perc!

A nagy készülésben mégis megállok egy percre. Venni egy nagy levegőt, hátranézni egy kicsit, mielőtt újra előre tekintek, és olykor fogcsikorgatva, önmagamat legyőzve megyek tovább! Mindenkinek köszönöm, aki eddig mellettem állt, számítok rátok a jövőben is, örülök, hogy olvastok, szorítotok, biztattok, rajta leszek, hogy megfelelő eredménnyel megháláljam!

Letelt a perc, irány edzeni!