Ebben mi magyarok világbajnokok vagyunk, és jómagam, rendes magyar gyerekként beállok a sorba. Kifogást könnyen gyártunk, és meg is hátrálunk, de egy olyan elhatározás esetén, mint az enyém, nem nagyon van erre lehetőség és idő… Kifogások mindig vannak!

Ha az a terved, hogy egy kisebb akadályt szeretnél megugrani, amit kihívásnak nem nagyon lehet nevezni, akkor lehet lazítani, kihagyni edzéseket vagy nem komolyan venni, de egy 5i50 Budapest esetén úgy érzem, nem. Hat hónap rengeteg idő, de nem nekem. Erőnlét kevés, állóképesség még sehol, külön-külön az úszás, bringa, futás területeket sem nagyon tudom még megcsinálni, nemhogy egyben. Így egy-egy edzés kihagyása sem fér bele.

A kifogásgyár

Márpedig edzeni időbeosztásom miatt csak reggel tudok. Elviszem kisfiamat az oviba, és rögtön utána nyolc órától aktív mozgás. A hétfők, szerdák és péntekek azok a napok, amikor egy óra reggel edzéssel telik. A reggelek egy jó részén – az elhatározás komolyságától függetlenül – eszembe szokott jutni, hogy ki kellene hagyni az edzést, mert

• egy csomó munkám van, inkább dolgozni kellene;
• még mindenem fáj, izomlázas, nem regenerálódtam megfelelően;
• korán reggel van, a gyerek átjött éjjel és alig aludtam, fáradt vagyok és ehhez hasonlók

Ezek azok a pillanatok, amikor szívnek és agynak össze kell fognia és minden észérv ellenére fel kell venni az edzőcipőt és le kell menni.

Az állandó kifogás a gyerek

„Igen, a fiataloknak könnyű. Náluk még nincs gyerek, van idő pihenni, aludni. Gyerekkel minden nehezebb, nem is biztos, hogy lenne időm így sportolni, nemhogy készülni egy versenyre.”

Köszönöm szépen, akkor ennyi volt, ugye? Na, azt már nem! Igen, sokszor igazán nehéz, sőt! De ekkor az is eszembe jut, hogy a gyerek nem azt látja nap mint nap, hogy ücsörgés van, tévézés, kajálás, lustulás, hanem egészen más életforma lesz számára a normális. Félre ne értsetek, az előbbiekkel semmi baj, én magam is imádom, csak nem non stop.

Kisfiam kint volt a BEFITRUN futásomon, és előtte három és fél évesen elindult apa kezét fogva élete első futóversenyén, az IRONKIDS-en. Azóta is, mint a véres kardot, úgy hordozza az ott kapott érmet…

A minap oviszünet volt, de edzést nem szerettem volna kihagyni, így jött velem és halkan megsúgom, hogy simán tudtam készülni. Neki amúgy ezerszer jobban ment a magas térdemeléses futás, mint nekem bármikor is fog.

Hamarosan újra jelentkezem egy igazán érzékeny témával: a felkészülés anyagi oldalával. Addig is készüljetek velem, legyetek minél többen, akikkel közösen csináljuk végig életünk egyik legnagyobb kalandját!