Elkezdtem az első hivatalos felkészülési hetet komoly lelkesedéssel és elszántsággal, de egy újabb, sajnos már ismert akadályba ütköztem. Nincs mit tenni, vagy mégis?

Visszaérkezve egy kisebb, pár napos pihenőről, nekiláttam, hogy megkezdjem a felkészülést a négy hónap múlva esedékes „házi 5i50-re”. A táv a jövő nyárra megcélzott versennyel azonos lesz, azaz másfél kilométer úszás, negyven kilométer kerékpár és tíz kilométer futás. Szeretném az idei évi versenyen elért eredményeket túlszárnyalni, így még komolyabban veszem az edzéseket, mint eddig!

Az akadály

Hétfőn túl voltam egy saját testsúlyos edzésen, ami nem is sikerült rosszul. Szokás szerint nagyon elfáradtam, de úgy éreztem, hogy talán kicsit jobban mennek a gyakorlatok, talán kicsit több is megy belőlük. Lelkes lettem, felpörögtem ettől!

Kedden kisebb (na jó, nagyobb) félsszel nekiindultam futni, amire az 5i50 verseny óta nem volt példa. Elszánt voltam, nagyon akartam, de ötszáz méter után megint elkezdett fájni a térdem, majd másfél kilométer futást követően meg is álltam. Az 5i50 triatlonversenyen volt rajtam kineziológiai tapasz (kinesio tape), amitől sem a megmérettetés alatt, sem utána nem volt semmilyen fájdalmam, egészen a keddi napig. Azt hittem, hogy már túl vagyok ezen, de úgy tűnik még nem. Most újra tapaszolásba kezdek, bízom benne, hogy megoldódik a gondom!

A furcsa, hogy a fájdalom csak futásnál jön elő, így a három saját testsúlyos edzést meg tudtam csinálni a héten. Ezt folytatom, és amíg nem jön helyre a térdízületem, felváltom a futást úszásra! Szorítsatok, hogy mielőbb helyrejöjjek!