Egy térdműtét margójára: "a klasszikus nemi identitástól eltérő vendégeket fogadó vendéglátó egységben fellépőként imádnának!" 

Reggel hétkor kellett már jelentkeznem a kórházban, teljesen üres gyomorral, éjfél után se enni, se inni nem szabadott. Leparkoltam, majd a biztonsági őr nagyon kedvesen útba igazított, sőt mondta, hogy ha névsorrendben haladunk a műtétekkel, akkor valószínűleg velem kezdenek. Örültem, mert a halasztás után csak azt szerettem volna, hogy minél előbb túl legyek rajta!

Felértem, nővéreknél bejelentkezés, majd megmutatták az ágyam. Lecuccoltam, majd zuhany után jött a nővér, vérnyomásmérés, szúrt egy vénát, és kaptam két bogyót, mint a Mártixban. Az egyik egy hosszú távú fájdalomcsillapító, a másik egy nyugtató volt. A filmes jelenethez képest a különbség annyi volt, hogy mindkettőt be kellett vennem. A hatás nem maradt el, ugyanis teljes nyugalommal vettem tudomásul, hogy dél magasságában kerülök csak sorra, sőt olyan higgadt maradtam, hogy gyorsan be is aludtam.

Ébredés után volt két feladatom: felvenni egy köpenyt, amit a kórházban adtak, valamint magamra erőltetni egy kompressziós harisnyát, ami a vérrögképződés ellen kell. Mindkettőnek érhető okai vannak, de magamra néztem ebben a ruhában, ami alól a combfixes harisnyákra emlékeztető kompressziós ruhadarab kikandikált, és úgy voltam vele, hogy bármelyik, a klasszikus nemi identitástól eltérő vendégeket fogadó vendéglátó egységben fellépőként imádnának!

Fel sem ocsúdtam vadi új divathóbortomból, jött egy úr, és szólt, indulás a műtőbe! Toltak a hordágyon, én meg azon gondolkodtam, hogy miért nem megyek a saját lábamon, legalább odafele. A műtős kollega mesélte, hogy a nyugtató bevételét követően volt, aki megpróbálta, azóta nem engedik! Beértünk az előkészítőbe, megborotválták a térdem, másztam egyik hordágyról a másikra, míg végül a műtőasztalon kötöttem ki.

Sok-sok ember jobbra, balra, mindenki tette a dolgát, pityegtek a gépek, majd egyszer csak kikapcs, mintha elvágták volna a filmet. Arra ébredtem, hogy szóltak, hogy sikerült a műtét, illetve állítólag visszatoltak a kórterembe, sőt többen azt is látták, hogy átmásztam az ágyba, és még egy jónak hitt poént is elengedtem a műtős fiúnak, de ezeket nem tudom megerősíteni, semmire nem emlékszem.

Némi alvást követően egészen tiszta fejjel tértem magamhoz. Nem sokra rá jött a doktor úr. Azt mondta, hogy nagyobb volt bent a baj, mint gondoltuk, ezért mást csináltak, mint ami tervben volt, de reménykedünk! Ennél kicsit hosszabban mondta, de a felét sem értettem, és még nem voltam annyira magabiztos állapotban, hogy visszakérdezzek! Na, majd holnap!

Béla készül, készüljetek Ti is!

Ha tetszett a cikk, oszd meg bátran! Köszönöm!