Elfelejted, hogy fiú vagy-e, vagy lány, csak a kitartás, az akarat számít! Küzdj!

Tekintettel arra, hogy eltolták a térdem felvágását, és a nátha is a múlté lett az elmúlt napokban, lementem tekerni egy jót. Azt lehetett tudni, hogy ma teljesítményt mérünk, azaz lesz egy komolyabb fázisa a tréningnek. Gondoltam, ez egy jó alkalom, hogy mielőtt „új” térdem lesz, lássam, hogy hol tartok, mit értek az elmúlt hetek. Röviden? Sokat!

Egy négy és fél kilométeres laza bemelegítés után kezdtünk bele a tesztbe. A kihívás húsz perces volt, aminek az utolsó négy perce volt a lényeg! Az első tizenhat perc alatt volt állva tekerés, kisebb és nagyobb ellenállással, itt a lényeg az volt, hogy az izmok felkészüljenek a teljesítménymérésre! Visszaszámolt az óra, és indulás!

Hegymenetben dolgoztunk, mindenki, ahogy tudott, a lényeg, az volt, hogy a gépek által mért minél nagyobb teljesítményt tudjuk leadni! Jómagam kicsit elhagyva a zene által diktált 65-ös pedálfordulatot 70-en tekertem, nagyon komoly ellenállással, felállva! Állva könnyebb talán, ugyanis a teljes testsúly besegít a pedálok tekerésébe, viszont jóval magasabb pulzussal jár, amitől úgy éreztem egy idő után, hogy minden izmomban beültetett betonelemek vannak. A négy perc nagyjából felét bírtam állva tekerni, kis visszaülés, de ülve ezt az ellenállást nem bírtam kitekerni, felálltam. Eddig sem voltam „jól”, de a harmadik perctől minden megváltozott!

Beszűkült a látásom a kivetítőre, minden gondolatom elszállt, egy dolog számított, hogy kibírjam, végignyomjam! Holtpont, visszaültem, nem bírom megint kitekerni, felálltam, még húsz másodperc, nem tudom, hogy a könnyem, vagy az izzadságom potyogott, de valószínűleg mindkettő! Vége! Ellenállást visszavesz, semmi más nem számított, csak az oxigén, ugyanis 180 feletti pulzussal zártam, a maximumom 185, szóval eléggé sikerült kihajtani magam!

A négy percben sikerült 250-350W közötti teljesítményt elérnem, ami elég jónak mondható, nekem legalábbis tutira az! A húsz percről van csak adat sajnos, de ott több mint nyolc kilométert mentünk, de a négy percben arányaiban tuti többet, mint előtte. Iszonyat elfáradtam, de a békesség kedvéért „leöblítettük” a nagy megterhelést még több mint nyolc kilométer tekeréssel, benne két hegyi szakasszal! Na, most úgy érzem, ma lehet csülkös bablevest enni fehér kenyérrel! Nem fogok, de lehetne!

Béla készül, készüljetek Ti is!

Ha tetszett a cikk, oszd meg bátran! Köszönöm!